Holló László és Vik János (szerk.)

Teológia a társadalomért

Kiadó: 
Szent István Társulat - Verbum
Kiadási év: 
2018
A Római Katolikus Teológia Kar megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencia előadásai.
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám: 
176
25,00 RON
Raktáron
Kód:
vb18018
Részletek

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara – ahogy egy oktatási intézményhez illik – megalakulásának 20. évfordulóján, 2016. november 11. és 13. között nemzetközi szakmai konferencia keretében ünnepelte meg nagykorúsodását. A konferencia előadói a Teológia Kar barátai és tanárai, illetve fi atal kutatókká érett hajdani végzettjei közül kerültek ki. Az olvasó jelen kötetben az elhangzott előadások szerkesztett változatát tartja kezében. A konferencia felépítésének megfelelően a kötet is két részből áll. Célját annak címe – Teológia a társadalomért – teszi nyilvánvalóvá. Egyfelől ugyanis az ünnepi alkalomból indokolt emelkedett ünnepi légkör megteremtésén túl a konferencia azt a célt szolgálta, hogy elgondolkodjunk a teológia társadalmi szerepéről. Ezt a témát járták körül a kar barátai és tanárai előadásaikban. Másfelől a konferencia második részében, a fi atal kutatók konferenciája keretében sor került a hajdani végzetteink egy csoportjának tudományos bemutatkozására is. Így a kötet második részét a kar kutatókká érett hajdani hallgatói által megtartott előadások szerkesztett szövegei alkotják. Ki-ki a maga kutatási területéről, a biblikus teológia, pasztorális teológia, illetve egyháztörténelem tudományterületeiről hozott ízelítőt a hallgatóság egyöntetű megelégedésére.
Reményeink szerint jelen kötetünkkel a szerzők munkájából olyan gondolatokat tudunk bemutatni, amelyek gyümölcsözően szolgálják az egyházunk teológiájában feltárulkozó jézusi ügyet. Meggyőződésünk, hogy olvasóink találni fognak a maguk számára olyan értékeket, amelyek továbbgondolásra érdemesek, és így Teológia Karunk a konferencia által nem csupán illő ünnepet ült, de nagyobb ismeretségre, talán elismertségre is szert tehet általuk. - a szerkesztők