András István – Bőjte Csongor – Kiss Endre (szerk.)

A Nagy Király követségében. A 80 éves Tamás József püspök köszöntése

Kiadó: 
Verbum
Kiadási év: 
2024
„A Nagy Király követségében emlékkötet címe próbálja visszaadni az elvett papi jelmondatot. A jó Pásztor-Király gondját viseli nyájának: megkeresi az elveszetett, visszatereli az elszéledtet, bekötözi a sérültet, ápolja a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködik. A püspök az élő Jézus Krisztus jele és követe. A Pásztor-Királyt követő szolga közel akar lenni Isten népéhez. Ez a közelségben lenni akarás a Nagy Király tág szívé vel való kapcsolatban érthető meg. Aki Krisztus követségében akar járni (2Kor 5,20), annak közel kell lennie a forráshoz. Elöl járni a szeretetben, az életszentségre való törekvésben csak így lehet és érdemes. Püspök atya ebben a közelségben törekedett megmaradni az Úr kegyelméből és szeretetéből. Ebben a szolgálatban körülvette őt sok jó ember, ezért törekedtünk olyan személyek köszöntéseit és tanulmányait egybefűzni, akik ezen a pásztori úton a püspök atyával együtt voltak: püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők, barátok és munkatársak. Ők nyolcvanan tanúskodnak arról, hogy a püspök atya az egyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye szívében a szeretet akart lenni.” (A szerkesztők)
keménytáblás, kötött
Oldalszám: 
544
80,00 RON
În stoc
Kód:
VB2503
Részletek

„A Nagy Király követségében emlékkötet címe próbálja visszaadni az elvett papi
jelmondatot. A jó Pásztor-Király gondját viseli nyájának: megkeresi az elveszetett,
visszatereli az elszéledtet, bekötözi a sérültet, ápolja a beteget, a kövér és
egészséges fölött meg őrködik. A püspök az élő Jézus Krisztus jele és követe. A
Pásztor-Királyt követő szolga közel akar lenni Isten népéhez. Ez a közelségben lenni
akarás a Nagy Király tág szívé vel való kapcsolatban érthető meg. Aki Krisztus
követségében akar járni (2Kor 5,20), annak közel kell lennie a forráshoz. Elöl járni a
szeretetben, az életszentségre való törekvésben csak így lehet és érdemes.
Püspök atya ebben a közelségben törekedett megmaradni az Úr kegyelméből és
szeretetéből. Ebben a szolgálatban körülvette őt sok jó ember, ezért törekedtünk
olyan személyek köszöntéseit és tanulmányait egybefűzni, akik ezen a pásztori úton
a püspök atyával együtt voltak: püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők,
barátok és munkatársak. Ők nyolcvanan tanúskodnak arról, hogy a püspök atya az
egyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye szívében a szeretet akart lenni.” (A
szerkesztők)