Jakab Gábor

Vasár- és ünnepnapok homíliái szentmisét bevezető gondolatokkal

Kiadó: 
Verbum
Kiadási év: 
2022
Msgr. Jakab Gábor plébános atya, kiadónk és lapjaink egykori főszerkesztője újabb könyvét ajánljuk figyelmükbe, Vasár- és ünnepnapok homíliái szentmisét bevezető gondolatokkal címmel elsősorban „zárt ajtók” mögött – otthon – imádkozóknak szerzői címzéssel.
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám: 
456
55,00 RON
Stoc limitat
Kód:
vb22004
Részletek

 Amikor a katolikus rádiózást elindítottuk Magyarországon, gyakran elhangzott a lelkipásztorok részéről, csak most már nehogy azzal is megelégedjenek a hívek, hogy a misét otthon a rádión keresztül hallgatják! Azóta tudjuk, hogy sokan hallgatják otthon, rádióban a szentmisét olyanok, akik nem tudnak fizikailag eljönni a templomba, és mennyire hálásak, hogy az éter hangjai által az otthonuk egy órácskára templommá válik. Hallgatják azok is, akiknek saját templomukba ritkán van szentmise, mert vagy a papok, vagy a hívek fogytak el. Tudok olyanokról, akik vasárnap ünneplőbe öltöznek, mintha templomba mennének, és szobájukban odaülnek a leterített asztal elé, amin gyertya, feszület és virág van, és úgy hallgatják a rádió hullámain keresztül a szentmisét. És könnyes szemmel éneklik a 22. zsoltárt: otthonom lesz az Isten háza, mindörökké szünet nélkül – vagy ahogyan ők abban a pillanatban érzik: az otthonuk Isten háza lett. Aki rádión keresztül hallgatja a szentmisét – ezt is tudom –, alig várja, hogy templomba mehessen. Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános még merészebb megoldást választott. Gyűjteményt állított össze a vasárnapi szentmisék bevezető gondolataiból, olvasmányaiból és prédikációiból azok számára, akik nem tudnak részt venni a szentmisén! Nem a siketeknek, akik olvasni azért
még tudnak, nem a fájós lábúaknak, akik járni sem képesek, és nem is csak azoknak, akiket érdekel az Isten igéje. Hanem mindenkinek, aki szereti a könyvet, a betűt, az előre-hátra lapozást, akik olykor ölükbe ejtik, mert elszunyókálnak rajta, s aztán hosszan keresgélik, hol is van az a mondat, mit is jelent az a szó? Visszatalálni egy merengésből – csak a betűhöz lehet. Erre nem alkalmas sem a hangszóró, sem a képernyő. Időnként hallani a hívek panaszát, a plébános megint megszidta őket, mert kevesen voltak a misén. Mindig azokat dorgálja, akik ott vannak – mondják –, mígnem aztán egyszer azok is elmaradnak. Ez a könyv ajándék azoknak, akik nem járnak misére – azzal az üzenettel, hogy sajnálhatják! - Juhász Ferenc, miskolci plébános